Hátizsákos turista

Hátizsákos turista

Miért utazhatunk Bécsből olcsóbban, mint Budapestről?

2019. május 29. - Hátizsákos turista

Persze nem minden esetben. De bizonyára észrevettétek, hogy rengeteg olyan repjegy van, ami csak bécsi indulással elérhető és, ha megpróbálunk Budapestről indulni, akkor sokkal magasabb árat kapunk, mint eredetileg. A kérdést szerintem érdemes kétfelé bontani. Az első a fapados légitársaságok, a második pedig a normál hálózatos légitársaságok esete.

lauda1.jpg

2017 augusztusában csődöt jelentett az Air Berlin, ami az egyik legnagyobb légitársaság volt a bécsi reptéren. Kihasználva az Air Berlin csődjét és a kedvező jogi környezetet, - amelyet szintén nem régiben változtattak meg - több fapados társaság is azonnal bázist nyitott Bécsben. A WizzAir több gépet is állomásoztat itt, s jelenleg 31 városba lehet repülni velük. De gyorsan lépett az új fapados légitársaság, a LEVEL is, akiknél 18 város érhető el. Majd végül jött a Nikki romjain felnövő Laudamotion, akikkel már 55 helyre utazhatunk jelenleg. Ez a három társaság szinte egyszerre jelent meg a reptéren 2018-ban, ott ahol előtte alig voltak fapadosok. Emiatt óriási versenyhelyzet alakult ki az utasokért, hiszen a célpontok között jelentős átfedések vannak. Ez azt eredményezte, hogy úton-útfélen dobálják utánunk a 10-20 eurós repjegyeket. Persze valószínű nem örökre, egy idő után tisztulni fog a kép, s a veszteséges útvonalakat kénytelenek lesznek bezárni, de addig is érdemes bécsi indulással is keresnünk a repjegyeket.

austrian.jpg

Nézzük a normál, hálózatos légitársaságok áraival mi a helyzet. Többször előfordult már, hogy tengerentúli útra 230-270 euróért is kapni jegyet, ami átszámolva 70-80 ezer forintba kerül és természetesen ezek retúrjegyek. Hogy lehetséges, hogy Bécsből 80 ezerért repülhetünk Amerikába, de Budapestről még egyszer sem volt ilyen kedvező ajánlat? A titok abban rejlik, hogy Bécs a Lufthansa egyik legnagyobb bázisreptere. Azaz egészen pontosan a Lufthansának 2 bázisreptere (angolul hub-ja) van Németországban, Frankfurt és München. De mivel már a Lufthansához tartozik az Austrian Airlines, a Swiss és nagy részt a Brussels is, így mondhatjuk, hogy a Lufthansa csoportnak 4+1 nagy bázisreptere van: Frankfurt, München, Bécs, Zürich és Brüsszel. 

Ezzel szemben a többi európai légitársaságok szövetsége a következőképpen néz ki: Air France - KLM Párizs és Amszterdam. British Airways, Iberia és Finnair: London, Madrid és Helsinki (utóbbi nem jelentős). Emellett több kisebb légitársaság is működik még pl. TAP Portugal, Alitalia, LOT, SAS de ezek kevésbé jelentősek. Az könnyen észrevehető, hogy Budapest egyik hálózatos társaságnak sem bázisa (talán majd a LOT-nak lesz egyszer) és a különbség pontosan emiatt van a két város között.

Az egyes nagy légitársaság-csoportok igyekeznek az utasokat elszívni egymás bázisreptereiről. Tehát, ha Bécsből van egy 70-80 ezres akció Amerikába, az a leggyakrabban londoni, madridi, párizsi átszállással van, mert a versenytárs igyekszik elcsábítani az Austrian bécsi utasait. De ez igen sűrűn előfordul fordítva is. Ha Londonból van egy olcsó amerikai repjegy, az nagy valószínűséggel frankfurti, párizsi átszállással kaphatjuk meg. Európa és Észak-Amerika között rengeteg járat van, ezért óriási versenyhelyzet alakult ki az utasokért. Így lehetséges, hogy Bécsből sokkal gyakrabban találunk olcsó jegyet, mint Budapestről. 

finn.jpg

Egy példa az eddig leírtakra. Ez egy májusi akció volt, amikor is kb. 75 ezerért mehettünk Bécsből - Los Angelesbe. Ha jól megfigyeljük az átszállásokat és a légitársaságot, pontosan az történt amiről eddig írtam. A Finnair igyekezett elcsábítani az Austrian bázisáról az utazókat, így igen kedvezően árulta helsinki átszállással a tengerentúli repjegyét. Természetesen Budapestről kétszer ennyibe került a jegy, mert ahogyan említettem, a budapesti turistákért nincs akkora verseny.

De mi a helyzet az ázsiai, afrikai célpontokkal? Bécs ebben is előrébb jár Budapestnél. Sokkal több hosszútávú járata van, mint nekünk. Csak, hogy néhány példát említsek: Addis-Ababa az Ethiopian Airlines főhadiszállása, Jeddah, a Saudian hub-ja, Shezen, a Hainan Airlines központja, vagy Taipei az Eva Air bázisa. Ez azt is jelenti, hogy mivel ezek a városok az említett afrikai és ázsiai társaságoknak a hub repterei ezért Bécsből indulva átszállással sokkal olcsóbban és egyszerűbben juthatunk el bizonyos helyekre. Pl. Ethiopian-nel Zanzibár, Madagaszkár, Hainan-nal különböző délkelet-ázsiai célpontok és Ausztrália, Eva Air-rel Japán és Ausztrália. Persze ezek sem mindig akciósak, de ha igen, akkor nagyon jól járhatunk a bécsi indulással. Ha ezek a társaságok akcióznak, akkor Budapestről természetesen nem tudunk majd ilyen formában jegyet venni, csak Bécsből, hiszen ezeknek a társaságoknak nincsen budapesti járata.

Röviden tehát, rengeteg olyan eset van, amikor sokkal jobban járunk, ha Bécsből indulunk.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hatizsakosturista.blog.hu/api/trackback/id/tr2414867988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása